|
Hagyományainkhoz híven március első szombatján megrendeztük - immár 8. alkalommal - a Hagyományőrző Disznótort. 2005 tavaszán az elsőt id. Hódos Antal javaslatára kezdtük el. Anti bácsi, aki nagy mestere a régi ételek elkészítésének, javasolta, hogy mutassuk meg a fiataloknak, milyen hagyományok kapcsolódtak régen a disznótorokhoz, amíg még lesznek olyan emberek, akik egyáltalán meg tudják mutatni. A gondolatot tett követte, és a Hajdúnánási Ipartestület azóta a nyolcadik alkalomnál tart. Megmutattuk már az elmúlt években, milyen volt régen a szalmás perzselést (megmutattuk más településeken is; a tévések és a turisták mindig nagy érdeklődéssel filmezik a magasra csapó lángokat), láthattunk tekerős perzselőt, megkóstolhattuk a hagyományos ételeket, köztök a mindig nagy siker arató kását.
A mai március rendkívül kedvező idővel köszöntötte a hajnalban ébredő iparosokat, érdeklődőket, vendégeinket. Régen volt ilyen szép idő a disznótorainkon. Az elmaradhatatlan fogópálinka és a névreszóló kötények kiosztása után elindultak a dolgok a maga rendjén erről a Képtárban és a lenti videón győződhetnek meg az érdeklődő olvasók.
Az ipartestület tagjai mindig nagy figyelmet szentelnek a hölgyeknek, naptári naptól függetlenül, de a nőnap sem marad figyelmen kívül. A disznótoros ebéd a nőnapi köszöntő ideje is. Idén Nagy Sándor Bosnyák Dániel: A Nő című versét mondta el, a lányok, asszonyok nagy örömére. Ezt követően egyetlen női vendégünk sem maradt virág nélkül.
Bosnyák Dániel: A Nő
A lányok csodás lények Vannak köztük csúnyák s szépek. De belül mind különleges Lehet nem szép és tehetséges.
Hazugságot mond a Biblia! Nem az ő hibájuk az alma. Hazugság az egész! A nő minden fáradságot megér!
A női lélek nyitja a szerelem, Amit a nők keresnek egész életükben. Ha te vagy az igazi akit megtalál, Akkor a sorstól nagy ajándékot kaptál. A nő ilyenkor kedves és szemérmetlen, A legszebb dolog ő lesz az életedben.
Vissza ezzel soha ne élj, Mert megbánod ne félj! Ha egy nő utál és haragszik, Hogy tönkretegyen elmegy a végsőkig. A nő mint a tenger, Elpusztít és akkor sem enged el.
De ha szeret és szereted, Egy csodában lesz részed. Elmondani nem lehet Átélni kell ezt neked A nő okos szép és bájos, A legszebb mi létezik, egyszerűen csodálatos!

Összefoglaló a 8. Hagyományőrző Disznótorról:
|